Eredete
A hovawart ősi német kutyafajta, ennek megfelelően az elnevezése az ónémet hov, azaz hof = udvar, és a wart = őr, őrző szavak összekapcsolásából, a Hovewart, Hofward, hovawarth formák után alakult ki mai elfogadott formájáig, vagyis a hovawart név szó szerint is udvarőrző kutyát jelent. A fajta származása, kialakulása és tenyésztésének története a mai napig nem mentes a véleménykülönbségektől, vitáktól és a különböző tenyészvonalak képviselőinek csatározásaitól. Ennek ellenére nézzük kronológiai sorrendben a tárgyilagos történetet.
Az eurázsiai hegyvonulatok vidékén, a Pireneusoktól a Himalájáig már tízezer évvel ezelőtt is nagy számban éltek hosszú szőrű, lógó fülű, nagytestű ebek. Ezekből alakultak ki azok a kutyák, amelyeket a középkorban (kb. 800 évvel ezelőtt) a haszonállatok terelésére, vigyázására, valamint a paraszti gazdaságok őrzésére használtak az emberek. Ezek szinte mindegyike magán viselte azokat a külső és belső tulajdonságokat, amelyek a mai hovawart – és még jó néhány más kutya – fajtaleírásában jelenleg is szerepelnek.
Legkorábban a középkorból fönnmaradt irodalmi és képzőművészeti adatokban bukkan föl a hovawart, mint egy kutyaféleség meghatározása. Ilyenek például a Sachsenspiegel és a Schwabenspiegel című korabeli írások, melyekben a német terelő-őrző kutyák leírásánál említésre kerül a “Hovawarth” elnevezés. Sebald Beham (1500-1530) paraszti életet ábrázoló metszetein olyan küllemű kutyákat örökített meg az utókornak, amelyek hasonlítanak a mai hovawart kinézetére. A fajta kedvelőinek körében nagy népszerűségnek örvend Albrecht Dürer: “Lovas, halál és az ördög” című, 1513-ból származó rézkarca, amelyen a lovagot egy hovawartnak mondható kutya kíséri.
Ebben az időszakban a hovawart gyűjtőnév volt: a parasztok, kisnemesek házőrző kutyáit nevezték így. Ezek általában nagy, robosztus, lógó szőrű, lógó fülű, különböző színű kutyák voltak. Nem volt más dolguk, mint a ház, a tanya, az udvar és a jószág szigorú őrzése bármilyen körülmények között, és ezt tették is becsülettel évszázadokon keresztül. Néhány száz év után, a XIX. század kutyafajtákkal foglalkozó leírásokban ismét a hovawart nyomára bukkanhat a fajta után kutató. L. J. Fitzinger: “A kutya és azok fajtái” című 1876-os kiadványában hovawartra nagyon emlékeztető kutyaképe látható. L. Beckmann 1894-ben megjelent, “A kutyafajták” című könyvében két különféle ún. parasztkutyát említ; a mistbellert és a hovawartot. Majd egy későbbi keletű könyvben (Rittmeister von Stephanitz: “A német juhászkutyák szóban és képekben”) arról lehet olvasni, hogy a hovawart volt az egyik előfutára a ma német juhászkutyaként ismert fajtának.
Az első valóban célirányos törekvések a fajta tenyésztésére az I. világháborút megelőző időszakra tehetők. Erik Zimen “A kutya” című alapművében a következőket írja erről az időszakról a kutyatulajdonosok elvárásait illetően: “…Nagy termet volt a kívánság, és vadság, agresszivitás, bátorság, harci készség ugyanúgy, mint hűség, alárendeltség és tanulási vágy – és mindenekelőtt német kellett, hogy legyen; német juhászeb, rottweiler, dobermann, óriás schnauzer és hovawart…”
A hovawartot a fajta kialakításának helyszíne, az abban résztvevő személyek nemzetisége, majd a fajta hivatalos elismertetése egyértelműen német fajtává tette, de maga a származása inkább nemzetközinek mondható. A rendelkezésre álló írásos följegyzésekből kiderül, hogy a fajta hivatalos bejegyzése előtt tenyésztésbe vont kutyák között a németjuhász és a leonbergi mellett újfundlandi, berni pásztorkutya, afrikai agár, lengyel pásztoreb, valamint a magyar Kuvasz is megtalálható. Bertram König és később fia, Curt F. König, a fajta kitenyésztői 1922-től vezettek tenyészkönyvet a kutyáikról.
Curt F. König számára a házőrző kutya idealizált álma volt a cél, ezért majdnem mindegy volt neki, hogy a hovawartjai hogy néznek ki. Számára az volt fontos, hogy az udvaron belül megbízható, nyugodtés barátságos kutya engedelmeskedjék a család minden tagjának, ugyanez az állat azonban az udvaron kívüli történésekre örökösen figyelő, minden apró külső ingerre reagáló, idegenekkel szemben bizalmatlan, éber, rettenthetetlen, jó munkakészségű, igazi őrző-védő kutyalegyen. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy ezek a tulajdonságok veleszületettek legyenek, erre ne kelljen tanítani, nevelni, kényszerítő eszközökkel (szögesnyakörv, futólánc stb.) manipulálni a kutyát. Ennek a célnak elérésére 1922-ben, a németországi Thale-ban került bejegyzésre az első hovawart-egyesület: “Hovawart Verein für Deutsche SchutzHunke e.V” (Német Őrzőkutyák Hovawart Egyesülete) hivatalos néven.
Az egyesület az első pillanattól kezdve nemcsak szimpatizánsokat, hanem házon belüli versenytársakat is magáénak mondhatott. Éppen ebben az időszakban tiltotta meg ugyanis a német juhászkutya tenyésztőinek országos egyesülete tagjainak az ún. hosszúszőrű németjuhász, jelenlegi német hivatalos nevén “Altdeutscher SchäferHunk” tenyésztését, mivel az akkori vélemény szerint a fajta szőrzete nagyon érzékeny az időjárásra, ezért a katonai-rendőri feladatok elvégzése nem volt ideálisnak tekinthető. A hosszúszőrű németjuhászok dühös és kiábrándult tenyésztői a hovawartosok között találtak otthonra. Ennek köszönhető, hogy a jelenlegi hovawartok kb. 30%-nyi ún. “juhászkutyagént” hordoznak magukban. Ettől fogva aztán a világon létező hovawart-tenyésztők mind a mai napig nem tudnak közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a “jó hovawart”: ösztönösen őrző-védő, önállóan döntőképes, de egyébként higgadt, nyugodt, magabiztos, családszerető őrkutya, vagy temperamentumos, jól alkalmazkodó, könnyen vezethető sport- és mindenes használatra alkalmas munkakutya. Legyen-e divatjamúlt, csökönyös fejű ház- és udvarőrző, vagy inkább újdivatú, impozáns szuper kutya.
A König család kitartó és fáradságos tenyésztői munkája azt eredményezte, hogy 1937-ben a hovawart, mint önálló fajta, hivatalos elismerést kapott. Az 1945. utáni években a korábbi egységes tenyésztői közösség több-kisebb csoportra szakadt, és ráadásul néhány tenyésztő az akkori Német Demokratikus Köztársaság területén, jogilag teljesen új helyzetben folytatta munkáját. Az 1948. évi VDH (Verband für das Deutsche Hunkevesen) alakulóülésére a fajta kialakítója, Curt F. König valamilyen személyes sérelem okán nem fogadta el a meghívást, és maga helyett a coburgi hovawart-tenyésztők vezetőjét küldte el az eseményre. Ennek megfelelően a “Hovawart-tenyésztők Egyesülete – Coburg” lett a VDH által hivatalosan kinevezett, és később az FCI által nemzetközileg is elismert hovawart-tenyésztő egyesület.
Az egész hovawart-tenyésztés bonyodalma 1964-ben érte el csúcspontját, amikor a coburgi egyesület elérte azt a célját, hogy a fajta hivatalosan megkapja a “munkakutya” kategóriába való besorolást. Ennek következtében a továbbtenyésztésben résztvevő hovawartoknak teljesíteniük kellett a munkavizsga követelményeit. Szemben Hollandiával, Franciaországgal, Belgiummal stb., ahol a honos pásztorkutyafajtáknak maga a fajtához tartozás ténye megadja egyben a munkakutya-besorolást is, a német “játékszabályok” szerint az, hogy egy kutyahovawartnak vagy német juhászkutyának születik, önmagában nem elég: külön vizsgán kell bizonyítania, hogy valóban képes-e munkát végezni. A munkavizsga-kötelezettséget később, 1973-ban az FCI a standardleírásban is rögzítette.

Egy fajta – három tenyésztői cél
A német újraegyesülés után a volt keletnémet hovawart-tenyésztők is előálltak követeléseikkel, amely szerint az ő keleti hovawartjaik is ugyanolyan jogú kutyák, mint a nyugati hovawartok, függetlenül attól, hogy talán egy kicsit másmilyenné alakultak a szocialista dróthálóval körülkerített területen. 1991-ben ezért még egyszer csavarodott egyet a világ hovawartjainak sorsa. Ekkor a németországi Szövetségi Kartelhivatal jogtalannak ítélte, hogy a VDH csak egyetlen tenyésztői egyesületet ismer el, mert a jogtudósok véleménye szerint ez a monopol rendszert támogatja. A monopol helyzet pedig még a kutyatenyésztésben is teljesen ellentmond a demokratikus elveknek, nem is beszélve az akkoriban még előremutató EU-elképzelésekről. Ezért van az, hogy a fajta hazájában három különböző tenyésztői egyesület, három különféle elképzeléssel, fajtaideállal és ideológiával, három különböző céllal tenyészt hovawartokat.

1. “RassenZuchtverein für HovawartHunke” – Dachau
Innen származnak a sportos, könnyen kezelhető és jól vezethető, de munkakutyának elismert egyedek. Érdekes megemlíteni, és az eredeti hovawart reményében Németországból kutyát beszerzők figyelmét fölhívni arra, hogy az egyesületen belül három különböző színjelzésű törzskönyvet vezetnek, illetve állítanak ki:
zöld: standard-tenyészet
rózsaszín: teljesítmény-tenyészet
piros: kiállítási- és teljesítmény- tenyészet

2. “Hovawart-Zuchtgemeinschaft Deutschland” – Eyendorf
Itt folyik az ősi, Bertram König által elkezdett hovawart-ideál ápolása, továbbvitele. Az innen származó hovawartok küllemét a vastag csontozat határozza meg. Természetüket illetően nagyon önállóak, szinte maguktól őrző-védő kutyák, amelyek a manapság túlzottan stresszes, civilizált környezetben is megőrzik higgadtságukat, önuralmukat, és valóban csak az utolsó pillanatban, “ha már más nem segít” alapon fognak rá a betolakodóra.

3. “Hovawart-Club e.V.” – Gleichen
A legkisebb hovawart-szervezet a családi hovawartot, a modern, ún. mindenes kutyát részesíti előnyben, megpróbálva ötvözni a másik két nagy szervezet tenyésztői elképzeléseit.

Miközben a fajta őshazájában a hovawartról alkotott különféle elképzelések kisebb-nagyobb csatáikat vívták, a fajta nemzetközileg elismert és kedvelt lett. A svájci, holland, cseh tenyésztőt és kutyabarátot nem igen érdekelte az “őrző vagy kevésbé őrző” vita, mert a fajta alaptulajdonságai is messzemenőleg kielégítették az állattal szemben támasztott igényeiket, elvárásaikat. Ezért, betartva a fajta nemzetközileg elismert előírásait, a tenyészeteikből származó hovawartokkal jelentős sikereket értek el szinte minden területen. Küllemkiállítások díjkiosztásain nagyon szép és egészséges osztrák, svájci, cseh és magyar származási vonalat fölmutató hovawartokat látni. Ez utóbbi azért figyelemreméltó, mert Magyarországra csak a ’80-as évek második felében kerültek be (az akkori NDK-ból, Csehszlovákiából, Ausztriából) a fajta első példányai, és kezdődött meg a tenyésztés. A holland tengerpart vízimentőinél a labradorok és újfundlandiak mellett hovawartból van a legtöbb. Svájcban a Vöröskereszt mentőkutyái között szintén nagyon sok kitűnő hovawart található. 1984-ben megalakult a Nemzetközi Hovawart Egyesület (IHF – Internationale Hovawart-Föderation) amelynek feladata és célja a világ különböző országaiban élő hovawart-tartók, -tenyésztők és különböző szervezetek, klubok munkájának összehangolása, információcseréje, különféle rendezvények szervezése. 1999-ben megalakult a Magyarországi Hovawart Ebtenyésztők Országos Egyesülete.
Az utóbbi 1-2 évtized kutyatartói – nemcsak a hovawartok esetében(!) – hajlottak arra, hogy durván leegyszerűsítsék az egész ideológiát kiállítási és nem kiállítási kutyára, pedig (mint sok más fajtánál is) valahol az arany középút lenne a kívánatos, embernek, kutyának egyaránt. Manapság, több mint 80 évvel a vita és véleménykülönbségek kirobbanása után is látni a hovawartok között ilyet is, olyat is és amolyat is. Érdekes módon mindegyiknek van törzskönyve, valamint legtöbbjük gazdijának otthon a polcon néhány szépség- vagy munkakutya-versenyen nyert serlege is…

Egy fajta, egy FCI-fajtaleírás – három szín
A jelenleg érvényes nemzetközi standard 1998. január 12 óta érvényes, az FCI II. sz. fajtacsoportján belül a 190. sorszám alatt. Ami az általános megjelenést illeti, a hovawart erőteljes, középnagy, enyhén nyújtott testű, hosszúszőrű, temperamentumos munkakutya. Külső formája és testrészei – a lógó fül kivételével – nagyban megőrizték az eredeti farkas-kinézetet. A hovawarton nincs semmilyen, ember által manipulációs tenyésztéssel létrehozott anatómiai abnormalitás. Az testbeszéd szignálrendszerének működését nem gátolják tenyésztői célok érdekében kialakított formák. Soha semmilyen testrészét nem korrigálták amputációval. Az orrnyereg egyenes, és a koponyatetővel párhuzamos. A koponya és a pofa nagyjából egyforma hosszúságú, és a fejbőr szorosan illeszkedik a koponyára. A kifejlett egyedeket az erőteljes fej, széles, lekerekített homlok jellemzi. Az ajkak szorosan illeszkednek, a pofák erősek, felülről és profilból nézve enyhén kicsúcsosodók, az állkapocs és a fogazat szukáknál és kanoknál egyaránt erőteljes.

A hovawartok a sötétbarnától a középbarna árnyalatig terjedő szemekkel rendelkeznek, amelyek enyhén oválisak, nem dülledtek, de nem is mélyen ülőek. A lazán illesztett, háromszög alakú, lógó, kissé lekerekített végű fülek egészen a száj sarkáig lógnak. A kutya nyugalmi állapotában a fülek simán lelógnak; ha az állat figyel vagy ideges, akkor tőből kissé előrefelé fölhúzódnak. A gerinc, ezzel együtt a hát egészséges módon mindig egyenes, vízszintes, a mellső végtagok erősek, és mind elöl-, mind oldalnézetben függőlegesen állnak, a hátsó lábak szintén erősek, és hátulnézetből függőlegesek. Az ízületeknél erős szögellések jellemzők, a comb minden esetben jól izmolt. A szőrzet a mellső lábakon nagyobb, a hátulsókon kisebb zászlókat alkot. A nagy, kerek, erős és jól zárt mancsokon a lábujjak íveltek és szorosan illeszkednek. A farok erősen, a lábakhoz hasonlóan zászlósan szőrös, a csánk alá, de nem a földig ér. A hovawartok átlagon felül jól használják a farkukat, mint kommunikációs eszközt.

Ami a hovawart méretét illeti, marmagassága 58-70 cm között lehet, és ennek megfelelően a súlya eléri a 35-45 kg-ot. A szőrzete erős, sűrű, hosszú, kissé hullámos, és a test alakját követi, kevés az aljszőrzet. Valamivel hosszabb a szőrzet a mellkas és a has alján, az elülső lábak és a combok hátulsó felületén és a farkon. Rövid a szőr a fejen, valamint a mellső és hátulsó lábak elülső felületén. A szőrzet színét illetően a hovawart különleges fajta, mert három, egymástól nagymértékben különböző színváltozata a standardleírás szerint nemcsakhogy megengedett, hanem nagyon pontosan meghatározott.

1. Rajzos. Ez a szín teszi ki a világon élő hovawartok kb. 60%-át. A szőrzet fényes fekete, a rajzolat szőkésbarna. A fej rajzolata az orrnyereg alatt indul, a szájszöglet mellett terjed tovább, és beleolvad a nyakon lévő rajzolatba. A szem fölötti, kör alakú jegy tisztán látható. A mellkas rajzolata két egymás mellett lévő folt, amelyek össze is érhetnek és általában a mellkas közepén még egy kis fehér folt (maximum 6 cm átmérőjű) teszi díszesebbé az állatot. A mellső lábakon, oldalnézetben a rajzolat a lábujjaktól indulva a lábtőig ér, és a hátsó oldalon könyöktájban ér véget. A hátsó lábakon, oldalnézetben a rajzolat a csánk alatt széles sáv, a csánk fölött csak keskeny csík, amely a hátsó láb elülső oldalától a has aljáig terjed. A felemelt farok láthatóvá teszi, hogy a faroktő alatt is található rajzolat, mintha egyszer véletlenül világos színű festékkel frissen mázolt padon ült volna a kutya. A rajzolat mindenhol jól elhatárolható. A szemhéjak, az ajak, a talpak és a karmok feketén pigmentáltak.

2. Fekete. A szőrzet fényes fekete, egy kis fehér folt a mellkason, kevés fehér szőrszál a lábujjakon vagy a farok végénél megengedett. A szemhéjak, az ajak, a talpak és a karmok feketén pigmentáltak. Érdekes genetikai jelenség, hogy a világon jelenleg élő állomány között a feketék fordulnak elő a legkisebb számban (kb. 10%), és ugyanez az arány a született kölykök között is megfigyelhető. Tenyésztési szempontból nagyon fontos a lehető legjobb minőségben fönntartani vagy emelni a fekete populáció arányát, mert a fekete példányok jelentik a fajta pigment-génbankját. Nélkülük néhány generáció után jelentős mértékű, előnytelen színelváltozások mutatkoznának mind a szőke, mind a rajzos utódoknál.

3. Szőke. A szőrzet az orrnyeregtől a farok csúcsáig egyformán fényes aranyszőke, azonban a lábak és a has felé kivilágosodik. Ennek köszönhetően ártalmatlan hozzá nem értők első, távoli ránézésre golden retrievernek vélik a szőke hovawartokat. Egy-egy kis fehér folt a mellkason, kevés fehér szőrszál a lábujjakon vagy a farok végénél megengedhető. A szemhéj, az ajak és a talp feketén pigmentált. (Tenyésztői körökben vitatott, hogy a rózsaszín orrú állat még hovawartnak, vagy már “kismalacnak” nevezendő-e.)

A hovawart karaktere
Szőrzetének színétől függetlenül minden hovawartnak szépen formázott feje, élénk, barátságos és határozottságot sugárzó szemei vannak. Ennek megfelelően alakul az embereknek a kutyára való első ránézés utáni első reakciója, és a viselkedését illető elvárásai is. A hovawart lényére (sajnos a Wesen, német eredetű kinológiai szakkifejezést sok esetben helytelen összefüggésben használják!) jellemző, hogy kiegyensúlyozott, magabiztos, bátor, könnyen és örömmel tanul, étellel és játékkal egyformán jól motiválható. Tanításánál, képzésénél türelmetlenséggel és erőszakkal semmire sem megy az ember, mert ekkor megmakacsolja magát, és nem, vagy csak kedvetlenül dolgozik.
Dicsérettel, jutalmazással és kedves szigorúsággal szinte minden elérhető egy hovawartnál. A nevelés során illik figyelembe venni, hogy veleszületett őrző-védő ösztönnel erősen megáldott kutyával foglalkozik az ember, de még a kölyökkorban, célirányos szocializációval viszonylag könnyen kialakítható a kutyánál, hogy ne essen túlzásokba. Tanácsos a hovawarttal még fiatal korban megismertetni minden “idegent” (legyen az ember vagy állat), akikkel később, felnőtt kutyaként is több-kevesebb rendszerességgel találkozni fog. Kétéves kora után ugyanis általában már átlagon felüli módon különbséget tesz “az én falkám” és a “nem az én falkám” között.
Általános, aranyat érő nevelési tanácsok a fiatal hovawart esetében nemigen használhatóak, mert a fajta kialakulásának során sokféle genetikai típus keveredett, ezért nagyon változó, hogy az önálló terelőkutya, a öntudatos őrkutya, vagy a jól irányítható pásztorkutya tulajdonságaiból van benne több az átlagosnál. A nevelésnél semmiképpen sem szabad megfeledkezni arról, hogy az emberben megingott bizalmát egy hovawartnak nagyon nehéz visszaszerezni. Mindezek ismeretében kimondható, hogy nem árt valamilyen előzetes kutyás tapasztalat az első hovawartos gazdiknak, különben nem lesz meglepetésektől mentes számukra a kutyával való foglalkozás. Ez a fajta fejlett terület- és személyvédő ösztönnel rendelkezik, a gazdihoz és a családhoz nagyon ragaszkodó. Nem jellemző, hogy elkóborolna: bár szaglása fejlett, a vadászösztöne inkább mérsékeltnek mondható. Magabiztos, kiegyensúlyozott, önálló döntőképességű kutya – ez utóbbi tulajdonság az egyik szakkönyvben úgy olvasható, hogy: “intelligensen nem engedelmes”.Ennek megértéséhez tudni kell, hogy az egyéni akaratú és az egyéni döntőképességű kutyák között elég nagy a különbség. Az egyéni akaratú kutya azonnal mindenre nemlegesen, tiltakozva, nemtetszően reagál: nem csinálja, ugatni kezd, az ellenkezőjét teszi annak, amit kellene, magát okosabbnak, erősebbnek, bátrabbnak képzeli, mint amilyen a valóságban. Nem tudja fölmérni helyesen sem az erőviszonyokat, sem a cselekvéseikkel járó kockázatot. Az egyéni döntőképességű kutyák először mérlegelnek, mielőtt döntenek, mert felelősségtudatuk van, és nagyon jól tudják, hogy tetteiknek, reakcióiknak következményei vannak, amelyeket nekik, és nem az emberi társuknak kell vállalniuk. Egy jó képességű őrzőkutya nem engedheti meg magának, hogy helytelenül reagáljon, túlzott mértékű kockázatot vállaljon, “nem rohanhat fejjel a falnak”.
A hovawartok az egyéni döntőképességű kutyák egyik legreprezentánsabb példáját jelentik, tiszta, jól körvonalazható, logikus és erős karakterrel. Mindent megfigyelnek, ami körülöttük történik, és ez a tulajdonságuk – ellentétben sok más fajtával – viszonylag ellenállóvá tette őket a jelen civilizált környezet stressz hatásaival szemben. Szinte folyamatos őrködésük ezzel párhuzamosan folyamatos elemzést eredményez, amelyben a hovawart mindent kategorizál: “jó”, “nem jó”, “érdektelen”, “most már elegem van belőle” csoportosítás szerint.A hovawart későn érő kutya: 2-3 éves kora után fejlődik ki igazán, ezért hagyni kell neki időt, semmiképpen sem szabad túl korán megerőltetni. 5-6 éves kora után mozgásigénye alábbhagy, higgadt házőrző karaktere mellé még bölccsé is válik, nyugodt, türelmes életstílusából nehezen mozdítják ki idegen kutyák vagy környezeti ingerek. A családba könnyen és gyorsan beilleszkedik, a gyerekekkel türelmes és játékos. Következetes neveléssel, türelmes tanítással könnyen célt érhet vele az ember. Gazdáját nem csak folyamatosan szemmel kíséri, hanem valóban minden lépését követi. Ennélfogva ideális kísérő kutya, amelyet mindenhova magával vihet az ember, legyen az nagyváros vagy kis falu, munkahelyi iroda, szállodai szoba, vagy étterem egy távoli ország ismeretlen nyaralóhelyén. A hovawart mindenhol föltalálja magát, kitalálja magának, hogy mi pótolja az udvart, mit lehet őrizni. Mindig, mindenhol elvárja, hogy gazdáját és az ember/kutyaközös falka tagjait az idegenek, ismeretlenek messzemenőkig elismerjék, tiszteljék. Hangos beszédre, hirtelen mozdulatra, az emberi társa irányába tett, erőszakosnak tűnő testkontaktusra azonnal reagál.

Szőrzetápolási igénye
A hovawart ápolása nem igényel túl sok időt, pénzt és fáradtságot. szőrzetét nem kell nyírni, aljszőrzetének rendszeres kikeféléséhez, ritkításához nem kell kutyakozmetikusi szakképzettség. A jellegzetes hovawartfülek mögött időnként ajánlott ellenőrizni, hogy van-e filcképződés. Fürdetni szintén nem kell, leszámítva, ha valami szennyben meghempergett. Egyébként kedveli a vizet, szívesen fürdik természetes vizekben, és jó úszó, ezért kora tavasztól késő őszig rendszeresen lehet vele vízparti sétákat tenni. (Természetesen télen is, de ekkor el kell gondolkodnia a gazdinak arról, hogy mit tesz a jeges vízben lubickoló kedvence megfázása, tüdőgyulladása ellen.) A vízben való kiadós fürdéssel a test- és szőrzetápolást magától, a gazdi erőltetése nélkül elvégzi. Amennyiben az állat eleget közlekedik kemény, kavicsos talajon és városi járdán, a körömvágást is megspórolhatja a gazdi. A rendszeres fültisztítás az egyetlen, amelyet ajánlatos lelkiismeretesen elvégezni, elkerülve ezzel az esetleges kellemetlen szagot vagy fülgyulladást. Téli időszakban nem árt rendszeresen ellenőrizni a tappancsok állapotát, és szükség esetén valamilyen ápolószerrel kezelni. Természetesen a minden kutyánál szokásos rendszeres szem-, fül-, fogazat-ellenőrzés és a hat hónaponkénti féregtelenítés nem maradhat el ennél a fajtánál sem.
A hovawart egészséges fajta, ami sajnos a mai világban nem minden fajtatiszta kutyánál magától értendő dolog. A nagytestű ebeknél sokat emlegetett csípődiszplázia (a csípűizelet veleszületett rendellenessége, amely a kutya kifejlett korára komoly mozgásszervi betegséggé fejlődhet ki) sokkal kisebb arányban (kb. 10%) fordul elő nála, mint más, hasonló méretű és testsúlyú kutyafajtáknál. Igazán a hovawartokra jellemző és nagy arányban mutatkozó, fajtaspecifikus betegség a rendelkezésre álló információk szerint az eddigi egészségügyi történet során nem mutatható ki. A különböző országokban tevékenykedő fajtaklubok és tenyésztőszervezetek erre vonatkozó felméréseiből és statisztikáiból az derül ki, hogy a hovawartok átlagon felül szívósak, ellenállóak és egészségesek. immunrendszerük kiváló, allergiás tüneteik alig vannak, a stressz okozta megbetegedések pedig szinte ismeretlenek hovawartos körökben. Megfelelő tartás esetén egészséges, aktív kutyák maradnak idősebb korukban is, és 12-14 éves korig élnek. A három németországi tenyésztőszervezet által végzett fölmérés eredménye szerint a hovawartok több mint 35%-a természetes módon, végelgyengülésben hal meg. Ismerve más fajták hasonló statisztikai adatait, ez rendkívül magas arány.Az állatmenhelyeken a létező kutyafajták kb. háromnegyede szinte folyamatosan megtalálható, ám érdekes módon hovawart csak nagyon ritkán van közöttük. Miért? A hovawart tulajdonos nem hal meg, nem költözik el, soha nincs problémája a kutyájával? Nem kerül olyan élethelyzetbe, amikor egy pillanatra úgy gondolja, hogy ez nem mehet így tovább ? Dehogynem, csak az egyetlen különbség, hogy itt nem az embernek van egy kutyája, hanem a kutyának van egy embere. Érdekes és furcsa érzés ez, amelyik magától alakul ki, észrevétlenül elterebélyesedik, és nehezen körülírható állapot azok számára, akiknek nem volt, vagy nincs hovawartjuk. Az ember eleinte nem tud rajta változtatni, később meg már nem is akar. Cipeli magával ezt az életérzést, és büszkén elégedett a hovawartjával…

Forrás: dog-world.eu