Rólunk

Első hovawart fajtájú kutyámat, Mollyt örökbe fogadtam 3 éves korában 2012-ben. Sajnos addigi gazdája lemondott róla. Kitűnő társnak bizonyult, temperamentuma egy igazi hovawarté volt. Kiállításokra kezdtem vele járni, ami nekem is újdonság volt akkor. 2013-ban vásároltam Jennyt, Molly tenyésztőjétől, gondolván, hogy hasonlóan jó kutya lesz. Csalódnom kellett. Rengeteg problémával szembesültem már a kezdetektől. Mégis sokat köszönhetek ennek a fekete szépségnek, mert nagy tudással ruházott fel a tekintetben, hogy hogyan kell kezelni egy bizonytalan, túlkapásokkal teli kutyát. Büszke vagyok arra, hogy nem adtam fel és rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb általa. Ugyanakkor megfogalmazódott bennem, hogy milyen összetett feladat a tenyésztés és mekkora felelősséggel jár. 2014-ben megszületett az első alom Mollytól, megtartottam egy rajzos szukát, Averyt. Örökölte anyja remek természetét és együtt olyan eredményeket értünk el, amit remélni sem mertem. Felkeltette érdeklődésemet egy másik ritka fajta, a kooikerhondje. 2016-ban érkezett a falkába Sunny (Evita Dog from Wonderland). Igazi sport kutya, ahogyan mondják róla. A lábtörése miatt átképeztem terápiás kutyának, amiben szintén remek. 2018-ban és 2019-ban született két alom Avery-től. A barátságos és kiegyensúlyozott természetét ő is tovább adta a kölykeinek. Miután idő előtt kellett elbúcsúznom Molly-tól és Avery-től is, nem volt kérdés, hogy külföldön keresek kiskutyát. 2021 elején megérkezett Remy (Marvelous Remy vom Silberberg), a blondmarken színű szuka, majd augusztusban a rajzos Taima (Enormous Absolute Exterme). Mindkettőjük tenyésztője tapasztalt és jó szakember, így két csodás kutyát kaptam tőlük. 2021-ben született az első kooikerhondje alom Sunny-tól. Egészen más tapasztalat volt, mint a korábbi hovawart almok. 

Az évek során fontosnak tartottam, hogy tanuljak a kutyákról és képezzem magam. 3 OKJ-s tanfolyamot végeztem: Habilitációs kutya kiképzője (terápisá kutyát képezhetek), Mozgássérültet segítő kutya kiképzője és Vakvezető kutya kiképzője. Ezek mellett több más tanfolyamra is jártam, mint ringtitkári, küllembírói vagy éppen obedience és rally obedience segédbírói tanfolyam. Terápiás kutyákkal dolgozom gyerekekkel és idősekkel egyaránt. 2020 elejétől saját kutyaiskolát is üzemeltetek.

Célom, hogy olyan kutyákat tenyésszek, melyek a megfelelő családhoz kerülve legalább annyi szeretet tudjanak adni, mint amennyit én kapok. Fontosnak tartom, hogy a kutya jó társ legyen a mindennapokban, könnyen alkalmazkodjon és fogékony legyen gazdája tanítására, örömmel vegyen részt minden tevékenységben.

Végel Gabriella